Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyülekezet

Cikkek

Elhunyt Sztupkai Károlyné

2014.05.14

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él…” (Jn 11,25) 

Megtört szívvel, de a feltámadás és az örök élet bizonyosságával tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sztupkai Károlyné, Szül.: File Margit, Istentől kapott türelemmel viselt hosszú betegsége után, 2014. április 20-án, húsvét hajnalán, 93 éves korában, visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvait, 2014. május 17-én, szombaton 11.00 órakor a metodista egyház szertartása szerint, a Miskolc-diósgyőri evangélikus temető ravatalozójából kísérjük végső nyughelyére.

 

Elhunyt Vadászi András lelkész

2014.04.29

Életének 82. évében 2014. április 27-én Teremtő és Megváltó Urához költözött Vadászi András nyugalmazott metodista lelkész. Két évvel ezelőtt a Szegeden tartott 80. Évi Konferencia köszöntötte ünnepélyesen az akkor 80 esztendős lelkipásztort, aki Szolnokról indulva előbb Kaposváron, majd Szegeden volt körzetvezető lelkész. 2013-ban felszentelésének 40. évfordulóján köszönthette őt a magyar Évi Konferencia. Életében kiemelkedő missziós szolgálata volt a fiatalok között, de a határontúli, vajdasági magyarok között is fontos munkát végzett. Hálásak vagyunk lelkésztestvérünk békességmunkáló szeretetéért és a Krisztusban való személyes megbékélés hirdetéséért és kinyilvánításáért. Búcsúztatására 2014. május 2-án 13 órakor a szegedi református temetőben kerül sor.

 

Ökumenikus istentisztelet Mórahalmon

2014.02.13

Második alkalommal rendeztek Mórahalmon ökumenikus istentiszteletet, melyen – a világ Krisztus-hívőihez csatlakozva – ezúttal is több felekezethez tartozó keresztények imádkoztak együtt az egységéért. írja a SzegedMA.hu - A Szent László Király templomot a házigazda katolikus egyházközség tagjai mellett református és metodista mórahalmi és vidéki hívek töltötték meg. Tovább a cikkhez>>

 

Családi nap a gyülekezetben!

2013.05.31

Mindenkit szeretettel várunk!

csaladinap.jpg

 

Elhunyt Ágoston Józsefné Katona Veronika

2012.12.06

 

veronka-neni0661.jpg A Szegedi Gyülekezetben elhunyt a gyülekezet 1922-ben született tagja, aki a legidősebbek között volt részese a helyi metodista misszió indulásának: Ágoston Józsefné Katona Veronka néni 90 éves korában költözött el a szerető mennyei Atyához. Temetése december 7-én lesz Szegeden, majd december 9-én vasárnap emlékistentiszteletet tartanak a Londoni krt-i metodista imaházban.

"Útjaidat Uram ismertesd meg velem, ösvényeimre taníts meg engem." (Zsolt 25,4)

"Taníts Uram úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (Zsolt 90,12)

 

Aratási Hálaünnepély

2012.10.18

 

halaoltar.jpg

Gyülekezetünkben múlt vasárnap tartottuk Aratási hálaünnepélyünket, amely generációs hagyomány egyházunkban. A ünnep, az elmúlt év áldásait számba véve, a hálaadásra indít és segít a gyülekezeti közösségben is megélni Isten iránti hálánkat. Az igét Vadászi András hirdette. Az istentiszteletet követően közös ebéddel folytatódott az együttlét.
Tovább a fiatalok hálazsoltár parafrázisához >>

 

Harvest thanksgiving Service

 

Our congregation celebrated the annual harvest thanksgiving service last Sunday which is an old tradition in our church. It offered a very good opportunity to count the blessings of the passed year, and to give thanks together to God for them. The preacher was András Vadászi, retired pastor. After the service the whole congregation remained together for lunch. 
Click for more pictures and a thanksgiving Psalm (136.) >>

 

Reménység busz Mórahalmon

2012.08.29

 

rembusz_morahalom.jpg2012. aug. 20-26. között egy héten keresztül járta Magyaroroszágot a németországi EMK busz, melynek a Reménység Busz nevet adtuk. A cél az volt, hogy az emberek felé kimutassuk a szeretetünket, az Atya szeretetét, meghívjuk őket egy kávéra, sütire, játékra, beszélgessünk velük, dicsőítsük az Urat, evangélizáljunk, majd döntésre hívjunk. A busz állomáshelyei a következők voltak: Szolnokról, Abony, Mórahalom, Tatabánya, Kürtöspuszta, Kisvaszar.

További fényképek

 

Lelkészkörök országos találkozója Szegeden

2012.05.26

 

lelkeszkor-talalkozo.jpg

2012. május 24-én immár 9. alkalommal találkoztak Szegeden azok a lelkész-körök, amelyek az ország számos pontján ökümenikus lelkiségben, rendszeres testvéri találkozásokban élik meg a hit nyitottságát. Az együttlét témája az egyházak társadalmi felelősségvállalása volt, "Egyház a városért" - címmel. A szervezésbe a Magyaroroszági Metodista Egyház részéről Sztupkai Mihály szegedi lelkész kapcsolódott be.

 

Az egyháznak csak Jézus a fundamentuma

2012.05.06

 

1.jpg

Kereken 55 tag és vandég részvételével zajlott le Szegeden a Magyaroroszági Metodista Egyház Évi Konferenciája 2012. április 11. és 14. között. 

A címre kattintva a teljes cikk megnyílik!

A képen dr. Patrick Streiff püspök és Csernák István szuperintendens

Képek a konferenciáról itt találhatók: www.facebook.com/media/set/

 

80. Évi Konferencia

2012.04.09

 

logo2-ures1.jpg

A Magyarországi Metodista Egyház Szegeden tartja 80. Évi Konferenciáját április 11-14-ig. Az éves közgyűlés, melyen dr. Patrick Streiff püspök elnököl április 11-én kezdődik 15:00-kor a Londoni krt-i Metodista Imaházban. A jubileumi ünnepi istentiszteletünket április 13-án, pénteken 18:00-ai kezdettel tartjuk a Honvéd-téri Református Templomban. Isten áldása kísérje soron következő évi konferenciánkat!