Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Évzáró szalonnasütős ifi (2011 június)

2011.06.22


A világegyetem tágul, avagy a szegedi ifi egy éve
(Molnár Klaudia, 2011-06-21)

Az idei év a szegedi ifi számára a változások jegyében telt. Van Woody Allennek egy nagyon jó filmje, az Annie Hall. A főhős Alvy Singer-t alakító Woody Allen a gyerekkorára emlékszik vissza, amiben a pszichológus, az anyja és közte a következő párbeszéd zajlik le:

    Pszichológus: Van valami baj, Alvy?
    Gyerek: Azt olvastam, hogy tágul a világegyetem.
    Pszichológus: Tágul a világegyetem?
    Gyerek: A világegyetem az a minden és ha egyszer el kezdett tágulni, akkor szét is fog esni és akkor mindennek vége.
    Anya: Mi közöd van neked ehhez a dologhoz? Nem hajlandó házi feladatot írni!
    Gyerek: Így már semmi értelme.
    Anya: Mi az, hogy semmi értelme? Te itt laksz Brooklynban és ha jól tudom Brooklyn nem tágul. 

Na, valahogy így vagyok én a változásokkal, irtózom tőlük. Tavaly több embert is elbúcsúzattunk, volt aki munkába állt, volt aki máshol folytatta a tanulmányait, a létszám megcsappant, a kihívások száma nőtt. Folytattuk a korábban megkezdett hagyományt, a titkos imádkozást. Szokás köztünk, hogy év elején mindannyian felírjuk a nevünket egy papírosra, majd kihúzzuk egymásét és az év során mindenki a saját emberéért imádkozik névtelenül. Írunk egymásnak imatémákat, kéréseket, problémákat, amikért kifejezetten az adott emberért felelős egyén imádkozik. Érzitek a szó súlyát? Felelős. Ez nem olyasmi, hogy fáradt vagyok, ma este nincs kedvem imádkozni vagy amúgy is belealszok. Van egy embered, akinél közben jársz az Istennél. A év során többször megtapasztaltam ennek a másik oldalát is, amikor nagyon kell az az ember, mert nem megy az imádkozás magamért és nem azért, mert oly tökéletes és szerény ember vagyok, hogy magamnak semmit nem kérek, hanem mert összecsapnak azok a bizonyos hullámok az ember feje felett és nem megy az imádkozás, az elcsendesedés, az Istennel való együttlét.

Aztán telt múlt az idő és új emberek jöttek közénk. Az új ember nekem mindig fura, ilyenkor mindig kicsit visszahúzódok, csendesebb leszek meg kíváncsi, hogy milyen gondolatokat, Isten élményeket hoz magával. Szerintem jó munkát végeztünk egymással, meg Isten velünk, mert ők beilleszkedtek, mi meg befogadtunk. Az ifik jellege is megváltozott, két évvel ezelőtt a vállalkozó szellem híján a legtöbb ifit az ifivezetőnk tartotta, de az elmúlt évben sokan hoztunk témát. Nem tudom más ifikben hogy szokás, de a szegedi ifi megbeszélős fajta, nem egy ember mond egy monológot, hanem beszélünk a témáról. Hol könnyedebb, hol fajsúlyosabb a téma, de tudunk róluk vitatkozni, és mindezt úgy, hogy nincs belőle sértődés.

Az egyetemi évek alatt számomra az ifi terápiás csoportként funkcionált és még mielőtt bárki megriadna, ezt a legnagyobb dicséretnek szánom. Annyi nehézség volt mind a felnőtté válás, mind a család, mind az egyetem terén, de ezeket itt mindig letehettem és a banda mindig megértő volt, hol kisírtuk, hol meg szét röhögtük magunkat. Egészen más fajta barátságok jönnek itt létre, mint például egy munkahelyen vagy egyetemi csoportban. Amellett, hogy összeköt minket a hitünk, az együtt végzett szolgálat is erősíti ezt a kapcsot. Tíz év múlva biztosan nem fogok emlékezni arra, hogy milyen klassz volt egy egyetemi buli a JATE-ban, de arra igen, hogy milyen volt, mikor hulla fáradtan, egymáson alva vonatozunk haza egy csendesnapról vagy azokra az tekintetekre, amiket a Családok Átmeneti Otthonában láttam miközben énekeltünk Istenről.

Több éve járunk már a szegedi roma oviba, a kicsiknek mindig egy rövid bibliai történettel vagy bábjátékkal készülünk, hozzá szabadtéri játékokat, énekeket vagy kifestőket viszünk, van alkalmunk beszélgetni velük és lehetünk újra 5 évesek, ha csak egy rövid időre is. Egy évben általában 2-3 alkalommal sikerül eljutni közéjük, mindig kitörő örömmel fogadnak minket, különösen mikor meglátják a gitárt. Szegeden van egy másik, viszonylag újnak számító mozgalom kibontakozóban, az adventi időszakban 1 héten keresztül a keresztény fiatalok és ifik felekezeti hovatartozástól függetlenül párosával mennek el különféle intézményekbe szolgálni, családok és gyermekek átmeneti otthonába, kórházakba és hajléktalanok közé. Idén a baptista fiatalokkal mentünk a Családok Átmeneti Otthonába énekkel, ajándékokkal és bábjátékkal készülve. Mindenki számára példa értékű lehet, hogy az ökumenizmust ilyen tevékeny formában megéljük, hála Istennek a szegedi ifi összetételében is megmutatkozik ez.

Az évet egy tábortüzes-szalonnázós-sütögetős záróifivel fejeztük be a Tisza-parton. Körülbelül tizenöten voltunk együtt ezen az alkalmon. Az esemény a megszokott rend szerint zajlott, két vérző esést követően majdnem felgyújtottuk a vendégül látó ház udvarát, miközben a szomszédos nyaralóban a Szegedi Sütödék vigadozó pékjei Delhusa Gjon híres slágerét, a Nika Se Perimeno-t húzták talpalávalónak. Az estét egy rövid áhítattal és közös imádsággal zártuk, majd telefonon keresztül daloltunk a távol lévő ifitagoknak. Jó alkalom ez arra, hogy hátra tekintsünk és számot vessünk az ifiben töltött évvel és saját életünkkel kapcsolatban is. Az egész évünket jól összegzi az a gondolat, ami az esti áhítaton hangzott el, hogy merjük a nehezebb utat választani, új helyekre kerülni és mindvégig az Isten országának építésén munkálkodni. Erre az alkalomra a régi tagok közül is többen ellátogattak és jó érzés volt látni, hogy bár nem találkozunk olyan gyakran, mint korábban, de a barátságok megmaradtak, olyan utakra sodródtunk, amiket nem mi akartunk, de Isten ott is megáldotta a szolgálatunkat és új lehetőségeket nyitott meg előttünk. Azt mondják a változás nem jó vagy rossz, hanem szükséges, mert nélküle nincs fejlődés, alighanem a világegyetem is ezért tágul.

evzaro_ifi_1.jpg